A Debreceni Egyetem Innovációs Központjának alapkőletételére került sor az intézmény Tudományos, Technológiai és Innovációs Parkjának területén, a Vezér utcán. A három szintes, több mint 5 ezer négyzetméteres alapterületű létesítmény a startupok, kutatócégek és az egyetemi élet fontos találkozási pontja lesz, az oktatás, a kutatás és a versenyszféra szereplőit gyűjti egy helyre. A központ várhatóan jövő év végére lesz kész.
Egyelőre előre egyeztetett időpontban, de már lehet könyveket, dokumentumokat kölcsönözni a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár miskolci, központi épületében és a fiókkönyvtáraiban. Időpont egyeztetésre email-ben, telefonon van lehetőségük az olvasóknak. Június 15-én hétfőtől már elindulnak a könyvtárbuszok is, így a kistelepüléseken élők is kölcsönözhetnek könyveket - tudatta rádiónkkal Varga Gábor igazgatóhelyettes.
2020-06-13 |
A települések ár- és belvíz elleni védelme, a károk mérséklése és a víz esetleges környezetbarát hasznosítása is célja annak a TOP-os pályázati programnak, amire uniós forrás biztosított támogatást, és amiről most született döntés. Hajdú-Bihar megye 16 települése összesen 2.6 milliárd forintot nyert el az úgynevezett települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztési keretből. A csapadékvíz elvezető rendszerek, csatornák mellett akár víztározókat is építhetnek ebből a pénzből. A részletekről Bulcsu László, a Hajdú-Bihar megyei Közgyűlés alelnöke tájékoztatott,
2020-06-12 |
A Jósa András Múzeum vezetősége már nagyon készül arra, hogy új kiállításokkal, új programokkal örvendeztethesse meg a látogatókat. Elsőként az Európa rádiónak nyilatkozott arról dr. Rémáis Tibor múzeumigazgató arról, hogy milyen nagyszabású kiállításokkal készül a múzeum az idei évre.
2020-06-11 |
Letették az alapkövét a Debreceni Egyetem Pilot Oltóanyag üzemének az intézmény Tudományos, Technológiai és Innovációs Parkjában, a Vezér utcán. A létesítmény közel 8 milliárd forintból valósul meg, amelynek átadására várhatóan 2023-ban kerülhet sor.
A kerékpározás hét fő előnyét bemutató kampányt indított a Magyar Kerékpárosklub, amelynek plakátjain a „Ha menned kell valahova, inkább bringázz!” jelmondat olvasható. A 13 éve zajló, a koronavírus miatt újratervezett Bringázz a Munkába kampányban először kórházak és szociális intézmények dolgozói kaptak bicikliket, az új szakaszban online és a fővárosi megállókban népszerűsítik a kerékpározást.
2020-06-11 |
A koronavírus járvány időszakában a Debreceni Egyetem iskoláiban elkezdődtek a szokásos nyári karbantartási, felújítási munkák. Így a Balásházy János Mezőgazdasági Szakközépiskola kollégiumának tetőtér beépítését is megkezdték. Az épület műszaki és energetikai korszerűsítése már két ütemben korábban megtörtént. Most pedig 195 millió Ft-ból augusztus végéig egy 155 fős, a mai kor követelményeinek megfelelő épületet alakítanak ki. Ezen kívül ebben az évben már új képzéseket hirdettek meg.
Amint arról beszámoltunk, az Európa Rádió lett a nyertese a Miskolc 90,4 MHz frekvenciára kiírt pályázatnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának döntése értelmében. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a szükséges papírok intézését, valamint műszaki teendők elvégzését követően ismét hallható lesz az adás a miskolci frekvencián is. Az indulás ideje most még nem tudható pontosan, a fejleményekről a rádió tájékoztatni fogja a hallgatókat.
2020-06-11 |
Az Európa Rádió szolgáltatója lett a Miskolc 90,4 MHz frekvenciára kiírt pályázati eljárás nyertese a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti döntése szerint – olvasható a szervezet honlapján. A grémium lezárta a körzeti Miskolc 90,4 MHz frekvencia közösségi jellegű használatára kiírt rádiós pályázati eljárást, amelyet az egyedüli pályázó Európa Rádió Nonprofit Közhasznú Kft. nyert.
2020-06-10 |
A különleges helyzetben is folytatja a Coop Segély Alapítvány és a CO-OP Hungary Zrt. 2011-ben megkezdett támogatási programját. Az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve idén ötödik alkalommal indult el a Coop Segély kamionja, amely ismét az állami gondozásban nevelkedő különleges ellátást igénylő, ezúttal összesen 8268 gyermeknek juttat el országszerte 25 millió forint értékű, 87 tonnányi sajátmárkás alapélelmiszerekből álló adományt. A kezdeményezésről Tóth László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának tagja beszélt rádiónknak.
2020-06-10 |
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt