Az Európa Rádió szolgáltatója lett a Miskolc 90,4 MHz frekvenciára kiírt pályázati eljárás nyertese a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti döntése szerint – olvasható a szervezet honlapján. A grémium lezárta a körzeti Miskolc 90,4 MHz frekvencia közösségi jellegű használatára kiírt rádiós pályázati eljárást, amelyet az egyedüli pályázó Európa Rádió Nonprofit Közhasznú Kft. nyert.
2020-06-10 |
A különleges helyzetben is folytatja a Coop Segély Alapítvány és a CO-OP Hungary Zrt. 2011-ben megkezdett támogatási programját. Az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve idén ötödik alkalommal indult el a Coop Segély kamionja, amely ismét az állami gondozásban nevelkedő különleges ellátást igénylő, ezúttal összesen 8268 gyermeknek juttat el országszerte 25 millió forint értékű, 87 tonnányi sajátmárkás alapélelmiszerekből álló adományt. A kezdeményezésről Tóth László, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának tagja beszélt rádiónknak.
2020-06-10 |
A koronavírus járvány nem csak a tanévet, az iskolai oktatás módját is átírta, a vizsgák rendszerét a veszélyhelyzethez kellett igazítani. A gyakorlatorientált szakmai képzések esetén ez talán még nagyobb kihívás volt, mint általában. A gazdaság újraindulásához nagy szükség van a felkészült munkaerőre, ezért a Debreceni Szakképzéséi Centrum tagiskoláiban is arra törekedtek, hogy le tudják zárni a végzős diákok a tanulmányaikat és megszerezhessék a szaktudásukat igazoló bizonyítványokat. Ehhez nagy segítséget nyújtottak a gyakorlati oktatásban résztvevő partner cégek, vállalkozások is.
2020-06-10 |
A „Mosolyt minden hátizsákba!” programban 350 gyermek táboroztatását szeretné megvalósítani a Magyar Református Szeretetszolgálat. A hátrányos helyzetű gyermekek táborozásához várják az adományokat ebben a hónapban, hogy minden gyermek hátizsákjába mosoly kerüljön.
2020-06-09 |
Az esemény egyben a Trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából szervezett állami megemlékezés sorozat záróeseménye volt, melyen részt vett és beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök.
2020-06-09 |
A Dorkász Szolgálat is igyekezett minél több segítséget nyújtani a rászorulóknak a karantén idején. A munkatársak áprilisban és májusban is szerveztek osztásokat, bár az eseményeik többségét el kellett halasztaniuk. A Dorkász Szolgálat idén is megtartja táborait. A munkatársak a fogyatékkal élő fiatalok mellett, hátrányos helyzetű családoknak és fiatal lányoknak is szerveznek tábort.
2020-06-09 |
Az egyházközség 28 szolgálattevője a sátoraljaújhelyi Magyar Kálvária stációi alapján haladva felsorolta az elszakított városokat, ismertette legfőbb jellemzőiket, jelentőségüket, valamint imát mondtak az ott maradottakért, leszármazottaikért. A megemlékező istentisztelet ezen részét Fodorné Nagy Sarolta lelkipásztor szervezte,
2020-06-09 |
Először úgy tűnt, Sopron osztrák határváros lesz, végül a hivatalosan nem hivatalos (hogy ez mit jelent, arról pár perc múlva) szabadcsapatok kikényszerítették a népszavazást, ahol a többség Magyarország mellett döntött. A fordulatoknak azonban itt nincs vége: mire 1923-ra a végső határok létrejöttek, Ausztria és Magyarország még több falut elcserélt. A részletekről Timár Gábort, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszékének vezetőjét hallják.
2020-06-09 |
A karantén ideje alatt online vetítésekkel próbálta kárpótolni a mozi vezetősége a rajongókat. Június 8-ától viszont újra személyesen, a megfelelő távolságtartási szabályokat betartva, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, Kertmozivá alakulva fogadja a nézőket. A belépők elektronikus úton és személyesen egységesen 1000 forintos áron vásárolhatók meg.
2020-06-07 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt