Meg kellett barátkozni vele, ugyanis bevezetésére a koronavírus járvány kényszerítette a magyar kormányt. Indulása nem volt zökkenőmentes, és még sokáig nem is fog simán menni ez az oktatási forma. Az pedig, hogy ennek milyen hozadéka lesz, vagyis hogy gyermekeink hogyan tudják elsajátítani az oktatás ezen formájában a tananyagot, majd csak később derül ki.
0:00
0:00
2020-03-29 |
Összefogásra és segítségnyújtásra ösztönöz a közösségi médiás csoporthálózat, amit a nyíregyházi születésű Kővári Bence hozott létre Facebookon. A fiatalember a közösségi oldalán azt írta: A koronavírus ellen nem csak globális, de helyi szinten is mindannyiunknak küzdenie kell.
2020-03-27 |
A kultúrintézmény mostantól csütörtökönként a Youtube-on előre meghirdetett időpontokban mutat be filmeket, ezt követően pedig online közönségtalálkozót is tart. A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. szervezésében, elsőként debreceni kötődésű alkotók filmjeit láthatja a közönség. Rádiónknak Fejér Tamás, az Apolló mozi vezetője nyilatkozott.
2020-03-27 |
A jelen járványügyi helyzetben többször elhangzott már, hogy az idősebbek az akkut betegségben szenvedők, az immunhiányos, daganatos betegek fokozott veszélynek vannak kitéve, ezért számukra sokszorosan érvényesek a javasolt óvintézkezdések.
2020-03-27 |
Koós Ádám a Debreceni Református Hittudományi Egyetem hatodéves hallgatója jelenleg a Nyíregyháza-Városi Református Egyházközség segédlelkésze. Gyermekkorát egy nyírségi kisfaluban, Nagydoboson töltötte. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségizett. Az hogy a lelkészi pályát választotta nem véletlen, hiszen egy többgenerációs lelkészcsaládba születtet. Nagyapja, édesapja, és keresztapja is a lelkészként szolgálja Istent.
2020-03-27 |
A MODEM útnak indította a Varrjunk maszkot – összefogással nevű mozgalmat, felkarolva Marczin Roland munkáját. „Egyre többen jelzik, hogy szívesen részt vennének a varrjunk maszkot kezdeményezésben, és egyre többen el is kezdték már házilag, külön-külön, kisebb mennyiségben Debrecenben és a környéken – írja a MODEM hírlevele.
2020-03-26 |
A jelenlegi járványügyi helyzetben a veszélyeztetettek közé tartoznak az idősek és betegek mellett a hajléktalanok is. Az őket gondozó intézmények éppen ezért mindent igyekeznek megtenni azért, hogy a gyengébb immunrendszerű, utcán élő emberek se kapják el a korona vírust. A Debrecen- Nagytemplomi Református Egyházközség Reménysugár Nappali Melegedőjében ételt, vitamint egész napos szállást kapnak az ellátottak, akiket külön kérnek, hogy ebben az időszakban ne töltsenek túl sok időt az utcán.
2020-03-26 |
A megyeszékhelyen, Miskolcon nincsen ellátatlan körzet, mindenki részesülhet az egészségügyi alapellátásból. Ám személyesen kizárólag csak akkor menjünk háziorvoshoz, ha sürgős szükség van rá, vagy esetleg felmerül a tartós egészségkárosodás veszélye - mondta rádiónknak dr. Breitenbach Géza, a Praktizáló Orvosok Szövetségének miskolci elnöke.
2020-03-26 |
A koronavírus fertőzés terjedésének megelőzésére hozott intézkedések egyik hozadéka a távoktatás bevezetése, mely a szülőket gyermeket egyaránt egy új szituációba kényszeríti. A kisdiákok most megtapasztalják, milyen az, amikor anya vagy apa válik pedagógussá és fordítva is igaz. A bezártság, mindamellett, hogy sokunkban feszültséget kelt, alkalmat teremt olyan együtt töltött időszakokra, amelyet eddig csak ritkán, vagy egyesek még eddig nem élhettek meg. A szakemberek szerint fontos a türelem és az őszinteség gyermekeinkkel ebben a kényes helyzetben.
2020-03-25 |
Nem állt meg az élet az ingatlanpiacon, de érzékelhető változást hozott az új típusú koronavírus-járvány. Az ingatlan.com szerint a kereslet a felére esett vissza, a kínálat azonban alig csökkent. Az árak nem változtak jelentősen.
0:00
0:00
2020-03-25 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola