A projekt részeként megújult a Vasgyári út 24. szám alatt található Közösségi Ház, mely az épület részleges felújítását, a telket körülvevő kerítés és park megújítását jelentette. A közösségi ház mellett 42 lakás felújítása történt meg 2018 decemberétől. A lakás felújítások során fürdőszobák és WC-k kerültek kialakításra és a nyílászárókat is kicserélték.
2023-02-04 |
Immár a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának sátoraljaújhelyi diákjai is részesülhetnek Sátoraljaújhely polgármesterének ösztöndíjában. Erről a gimnázium igazgatója, Nagy-Baló Csaba, Szamosvölgyi Péter Sátoraljaújhely polgármestere és Dankó Dénes a város alpolgármestere egyeztettek Sárospatakon.
2023-02-04 |
A Közel-Keleten, az észak-iraki, iraki-kurdisztáni területeken él a világ egyik legrégebbi keresztény közössége. Az itteni egyházi hagyományok az apostoli korban gyökereznek, bibliai-ószövetségi történetek is kötődnek ehhez a földrajzi körhöz.
2023-02-04 |
2023-ban az év fája a vénic szil, amelyhez kapcsolódva meseíró pályázatot hirdet a Nyírerdő Nyírségi Erdészet keretein belül működő Pál Miklós Erdészeti Erdei Iskola. Petrilláné Bartha Enikőt, az erdei iskola vezetője mondja el a részleteket.
2023-02-04 |
. A különböző tantárgyi és szakmai versenyeken mutatkozik meg talán legmagasabb szinten az eredménye ennek a munkának, de nem ez az egyetlen célja és terepe. A DSZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskolájában például szakkörön ismerhetik meg a legórobotok építését, programozását, a 3D nyomtatás technológiáját a fiatalok, és ezzel különböző készségeiket erősíthetik a logikus gondolkodástól a csapatmunkáig, Ez egy hosszabb távú folyamat, ami nem csak a kitűnő tanulókat segíti, sőt.
2023-02-03 |
Az új rendelet nagyobb hangsúlyt helyez az ivóvízzel összefüggő kockázatok csökkentésére. Ennek hatására, több mindenre kell az jövőben ellenőrizni az ivóvizet laboratóriumi körülmények között.
2023-02-02 |
A Sárospataki Református Teológiai Akadémia idén is meghirdette a szociális munka képzését. Ennek részleteiről hallhatják dr. Patyán Lászlót, a teológia oktatóját, főiskolai docenst.
2023-02-02 |
A Sárospataki Református Teológiai Akadémia idén is meghirdette a szociális munka képzését. Ennek részleteiről hallhatják dr. Patyán Lászlót, a teológia oktatóját, főiskolai docenst.
2023-02-02 |
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara, Az Év Kiváló Szakdolgozója címet adományozott Illencsik Katalinnak, a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház főnővérének, aki diplomás ápolóként a sebészeti és traumatológiai osztályon dolgozik.
2023-02-02 |
Tizedik alkalommal szervezik meg a BORUMOT, a Kárpát-medencei Református Szőlészek és Borászok Fórumát, amelyet az utóbbi években a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány szervez. A márciusi találkozónak Horvátország, azon belül is Csúza települése ad otthont.
0:00
0:00
2023-02-02 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt