A rendezvény célja, hogy felhívja a fiatal generáció figyelmét a környezettudatosság fontosságára a környezet fenntarthatóságának mindennapi megközelítésével. A találkozón a fiatal tehetségek által előadott klasszikus zenével hangsúlyozták a környezettudatosság jelentőségét.
0:00
0:00
2022-04-27 |
A hajómodellezés is egy igen komoly sportág, hisz az úgynevezett ECO- és MONO-hajók, akár 80-100 km/h-val is képesek menni a vizen. Nagyon sok munkaóra áll a modellezők mögött, mire elkészülnek a hajókkal. Viszont akinek egy kis érzéke van a barkácsoláshoz, festéshez nyugodtan nekikezdhet – mondta el rádiónknak Hudák János a Mályi Modellező és Makettező Klub elnöke.
2022-04-27 |
70 éves Jávor András, aki Debreceni Agrártudományi Egyetemen szerzett diplomát 1976-ban. Egyetlen munkahelyén, a Debreceni Egyetemen végigjárta a ranglétrát, tanársegédből lett professzor, emellett részt vállalt az intézmény irányításában is, először oktatási rektor-helyettesként, majd általános rektor-helyettesként, ma rektori főtanácsadó.
0:00
0:00
Debrecenben, a Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában rendezte meg első Csoda.Gyerek Tehetség Konferenciáját a Református Pedagógiai Intézet.
2022-04-27 |
A koronavírus-járvány miatt a meghirdetett alkalmat idáig kétszer is el kellett halasztani, most azonban április 23-án, szombaton a Mezőtúri Református templomban ismét megvalósulhat. Az efféle találkozó egyrészt seregszemle: lehetőség a sokfelől összejött együttesek számára, hogy egymás előtt megmutassák, mit tudnak. Másrészt szakmai tapasztalatcsere: lehetőség a kollégák számára a repertoár szélesítésére.
2022-04-24 |
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében az Európai Szociális Alap támogatásával megvalósuló projektben mintegy fél milliárd forintot fordítottak arra, hogy a természettudományos és műszaki pálya iránt felkeltsék a diákok érdeklődését.
2022-04-24 |
Szimbolikus akcióval folytatta az ukrajnai háború áldozatait, menekültjeit segítő munkáját a Magyar Református Szeretetszolgálat. Ezúttal 11 tonnányi vetőmagot vittek Kárpátaljára, saját beszerzésből és holland támogatásból összesen 38 millió forint értékben.
0:00
0:00
2022-04-24 |
Közműnyilvántartás, tervkészítés és -engedélyeztetés, mérőcserék, épületrekonstrukciók, valamint a karbantartással összefüggő lakatos és villamossági munkák összehangolása múlik a miskolci díjazotton, aki száz kollégája munkáját vezényli.
2022-04-24 |
A Debreceni Egyetem Informatikai Karának szakmai napján egy konferenciát is szerveztek, ugyanakkor az intézmény hallgatói számára egy képzés is történt.
0:00
0:00
A repülők nagy része Maklárra költözik, míg a legöregebb 65 éves gép Hajdúszoboszlóra repül az utolsó nap. A vitorlázó gépeket még tárolhatják egy darabig a hangárban, de idővel az is elbontásra kerül.
2022-04-22 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt