A program célja, hogy a használt, fáradt olaj ne a lefolyóba kerüljön, hanem a szelektív gyűjtőedényekbe. A most kihelyezett tartályokba PET palackban vagy befőttes üvegben lehet majd elhelyezni a fáradt olajat.
2022-04-22 |
Jubileumi, azaz a 25. informatikai szakmai napokat rendezték meg a Debreceni Egyetem Informatikai Karán. Évente két alkalommal, ősszel és tavasszal ismerkedhetnek meg a hallgatók a cégekkel, a legújabb eljárásokkal és igényekkel. Az idén 32 kiállító vett részt a találkozón, emellett naponta több szekcióban hallhattak előadásokat a diákok.
Április 25 - 27. között rendezik meg a 15. Szakma Sztár Fesztivált a fővárosban. Ez a legrangosabb hazai megmérettetése a korábbi országos szakmai tanulmányi versenyek legjobb diákjainak. 65 képzési területen mintegy 250 versenyző ad számot gyakorlati tudásáról.
2022-04-22 |
A látványtervek már el is készültek és egy elegáns karcsú csövekből összeállított függesztett híd fog épülni. A híd építése során felhasználják a Kisfaludy utcai régi közúti híd alépítményeit is. A kivitelezés idén szeptemberben kezdődhet meg és jövőre gördülhetnek rá a kerékpárosok.
2022-04-21 |
Tamus István grafikusművész, tanár Debrecen Város Napja alkalmából a város érdekében kifejtett jelentős tevékenység elismeréseként Pro Urbe kitüntető díjat vehetett át.
2022-04-21 |
150 százalékos kreativitásra volt szükség a Szivárvány-ház Fogyatékosok Református Otthon munkatársai részéről a koronavírus-járvány időszakában azért, hogy a rájuk bízott több mint 150 fogyatékkal élő társuk hétköznapjai a legkevésbé sérüljenek.
2022-04-20 |
A „Bolygónk és Városunk” portál díját vehették át a kávézacc újra hasznosításán dolgozó anyagmérnökök. A környezetvédelemmel foglalkozó szakportál 2021. június 5-én, a Környezetvédelem világnapja alkalmából hirdette meg a díjat, amelyet nemrég ünnepélyes keretek között adtak át a Magyar Tudományos Akadémián.
2022-04-20 |
Már több mint száz önkéntes mozdult meg, hogy segítsen. Van akinek orvosra van szüksége, más ahhoz keres egy önkéntest, hogy elkísérje egy orvoshoz, és van akinek tényleg elég az online tanácsadás például egy szoptatás körüli nehézség megoldásához. A részletekről Rózsa Ibolya laktációs szaktanácsadó, a LifeFlower egyik alapítója mesélt.
2022-04-20 |
Ezekhez a tématerületekhez kapcsolódva, a gazdaságélénkítés jegyében készült el a közelmúltban a két kötet, melyek tervezésében és kivitelezésében a megye fejlesztési ügynöksége, a BORA 94 Nonprofit Kft. is oroszlánrészt vállalt.
2022-04-20 |
A feltámadásba vetett hit életünket alakító hatására napjainkban különösen szükség van. Jézus Krisztus értünk vállalta a kereszthalált, a megváltástörténet rólunk, emberekről és az életről szól. Erről beszélt húsvéti üzenetében Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke.
0:00
0:00
2022-04-19 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt