Van-e értelme a szenvedésnek? Mit jelent nagypéntek üzenete a koronavírus-járvány harmadik hullámának legnehezebb napjaiban? Máté-Tóth András valláskutatóval, az MTA doktorával beszélgetünk nagypéntek apropóján.
0:00
0:00
2021-04-04 |
A kivitelező elkészült A Művelődés Háza és Könyvtára építészeti felújításával Sárospatakon. A Makovecz Imre által tervezett és a nyolcvanas évek elején átadott épület több mint kétmilliárd forintból újul meg, javarészt a neves építés örökségét ápoló forrásból. A felújítás építőipari része befejeződött, a fény-és hangtechnika, valamint a bútorzat kiépítése és elhelyezése van még hátra. A következőkben a kivitelezést végző építőipari cég elnök-igazgatójával, Kocsi Lászlóval beszélgettünk.
2021-04-03 |
Az országban az elsők között indított úgynevezett post covid szakrendelést a sárospataki városi rendelőintézet. Ez azok számára szól, akik ugyan kigyógyultak a koronavírus fertőzésből, de számos tünetük továbbra is megmaradt, amelyek közül jó néhány életveszélyes is lehet, ha nem kezelik. Csak a zempléni város területén ezres nagyságrendűre becsülik a lehetséges érintettek körét, ám a megkezdett rendelés eddigi rövid ideje alatt is számos beteg jelentkezett a megyéből, vagy akár a Dunántúlról is.
2021-04-03 |
Nagypéntek az egyházi év legcsendesebb napja, a keresztények világszerte Jézus elítélésére, megkínzására, kereszthalálára emlékeznek. Sok helyen hagyomány szerint keresztutat járnak a hívek, hogy felelevenítsék Jézus szenvedésének állomásait, stációit.
0:00
0:00
2021-04-03 |
A mesék varázslatos világából egy gyermek sem szeretne kimaradni. Az viszont nagyon nem mindegy, hogy ezt a világot a saját fantáziája szerint építi fel, vagy konzerv meséket néz.
0:00
0:00
2021-04-03 |
Az ország első vidéki állatkertje története során először vesz részt olyan, kontinenseken átívelő nemzetközi fajmegőrzési tenyészprogramban, amelynek  célja az egyedek természetes élőhelyre történő visszatelepítése.
2021-04-03 |
A jelenleg Angliában élő, 36 éves Ágotai Gábornak különleges ötlete támadt: kedvenc városát, Miskolcot LEGO-ból formálta meg. Manapság már sok nagyváros egy-egy ismert részét modellezik le, de a hobbidesigner szeretett városának emblematikus helyeit alkotta meg. Ezek között van a Miskolctapolcai Barlangfürdő, a Diósgyőri vár, a Lillafüredi-vízesés, az Avasi kilátó és a Palotaszálló.
2021-04-03 |
Már 5 percenként hal meg valaki koronavírus fertőzésben Magyarországon. Lakosságarányosan számolva az egész világon Magyarországon haltak meg a legtöbben a járvány miatt. A sok halált a kórházakban dolgozók is egyre nehezebben viselik.
2021-04-03 |
Több hazai keresztény szervezet, a Harmat Kiadó, a Magyar Bibliatársulat, a Kálvin Kiadó, az Ifjúságépítők és a Fiatalok Krisztusért Alapítvány összefogásával kétéves előkészítő munka után Magyarországon is megjelent az angol nyelvterületen a 2019-es Év Bibliájának választott, kimondottan a fiatal olvasókat célzó Biblia neked
0:00
0:00
2021-04-03 |
Április 19-e helyett május elejét javasolja az iskolák újranyitására a Pedagógusok Szakszervezete. Fülöp Attila, megyei elnök rádiónknak elmondta: a tanárok jelentős része középkorú vagy idősebb és ennélfogva veszélyeztetett, éppen ezért félnek, hogy elkapják a vírust. Legfőbb problémájuk az, hogyha április elsején elkezdődik számukra a védőoltások beadása, még nem szerzik meg a védettséget április 19-ére.
2021-04-03 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola