Lezárult a tervpályázat, amit az önkormányzat írt ki a debreceni Aquaticum Mediterrán Élményfürdő és hozzá kapcsolódóan a régi uszoda attrakciófejlesztésére. Három pályamű érkezett be, közülük a nagyerdei strandot is megálmodó Bordás Péter, a Bord Építész Stúdió Kft. terveit választotta a legjobbnak a bíráló bizottság. Így várhatóan ezek alapján újulhat meg a két egység 2024-re, állami támogatással, a Kisfaludy Program keretében.
2021-04-15 |
Az alapítvány elsődleges célja, hogy a Miskolci Állategészségügyi Telepre került állatok - legyen macska vagy kutya - gazdához kerüljenek. Az Állatvédő Alapítvány és az Állategészségügyi Telep együttműködik többek között az állatorvosi költségek elosztásában, az örökbefogadások lebonyolításában, ellenőrzésében, valamint gyűjtési akciók és nyílt napok lebonyolításában.
2021-04-14 |
Árvácskából közel 60 ezret, nárcisz, tulipán és gyöngyike virágzó hagymáiból pedig 14 ezret telepítettek, amelyek az idei tavaszig díszítették a közterületeket. Ezek mostanra már elvirítottak, helyükre azonban már ültetik az újabb egynyári virágok palántáit. - Ezen kívül a fák ültetése is folytatódik a városban, idén is 2000 fa ültetését tervezik városszerte – mondta el rádiónknak Czifrusz Natália főkertész.
2021-04-14 |
A rendelet ugyanakkor kimondja, hogy azokban a tárgyakban, amelyek középszinten csak szóbeli vizsgarésszel rendelkeznek, meg kell szervezni a szóbeli vizsgákat is Erről,és a tavalyi év e téren szerzett tapasztalatairól is kérdeztük Dr. Ábrám Tibort, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon igazgatóját.
2021-04-14 |
A maszkokat adományokból vásárolták, az akciót azért hirdették meg, mert úgy látják, sokan hónapokig hordanak egy amúgy egyszer használatos maszkot. Épp ezért azoknak szeretnének segíteni, akiknek nincs pénzük drágább, jó minőségű maszkot vásárolni. A védőeszközt kérésre postaládába is bedobják, de Mátészalka több pontján osztani is fogják azokat. A részletekről Lintényi Leventét a Mátészalkaleaks közösségszervezőjét hallják.
2021-04-14 |
A helyi Élelmiszerbank célja, hogy közelebb vigyék a segítséget a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nélkülözőkhöz, a helyi élelmiszerforgalmazó és -gyártó cégek támogatásával hatékonyabb ellátást biztosítsanak a térségben velük együttműködő 31 karitatív szervezeteknek, és több mentett élelmiszer jusson oda, ahol a legnagyobb szükség van rá.
2021-04-14 |
Nagycsaládosok, gyermeküket egyedül nevelő vagy gyermeküket otthon ápoló szülők, valamint rászoruló idősek számára nyújthat segítséget a rendszeres támogatás, melyet a mindennapi szükségleteik fedezésére használhatnak fel. Lutár Balázst, a Magyar Református Szeretetszolgálat szakmai igazgatóját kérdeztük.
0:00
0:00
2021-04-14 |
Elképesztő indulatokat váltott ki, hogy a katolikus, evangélikus és református egyházak püspökei azt kérték a kormánytól, hogy a lelkészeik mielőbb kaphassanak koronavírus elleni oltást. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma újságírói kérdésre egyébként azt közölte, most az idősek oltása a prioritás, ha köztük van lelkész, az ő oltásuk is zajlik. A közösségi médiában a kommentelők a kvázi elutasítás ellenére is dühös, gyűlölködő hozzászólásokat írtak.
2021-04-11 |
Több mint 8 milliárd forintos fejlesztési csomag érkezik Sátoraljaújhelybe, jelentette be a napokban Wáberer György a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program megvalósításával megbízott kormánybiztos. A fejlesztésekről Dankó Dénes sátoraljaújhelyi alpolgármestert kérdeztük, akivel az illegális szemétlerakatok felszámolásáról, a tavaszi útfelújításokról és az aktuális járványhelyzetről is beszélget
2021-04-11 |
Mócsánné Nagy Ágnes, az intézmény igazgatója rádiónknak elmondta: néhány héttel ezelőtt nem érte őket váratlanul a döntés, hogy távoktatásra kell átállniuk, hiszen erre szeptember óta lehetett számitani. Hogyan viszonyulnak az oltáshoz az iskola pedagógusai? Ez is kiderül a következő beszélgetésből.
0:00
0:00
2021-04-11 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt