Szabó Sándor 2011-óta kezdett el komolyabban foglalkozni a futással. Azóta a maratoni távok mellett már négy alkalommal teljesítette az Ironman távját is. Mint mondja a terep ultra távú futóversenyek felé kacsingat, hiszen szeretne egyre több hegyet meghódítani, futva.
0:00
0:00
2021-04-11 |
A logóval kapcsolatos elvárások között szerepel egyebek mellett az, hogy tartalmazzon utalást Miskolc városára, sajátosságaira, erősítse a lokálpatriotizmust. Miskolci lakosok, diákok, helyi alkotó profi és amatőr művészek pályamunkáit várják, amelynek benyújtása kizárólag postai úton történhet április 19-ig - tájékoztatta rádiónkat Tóth Csaba, a miskolci önkormányzat kulturális, sport és rendezvényszervezési osztályának megbízott osztályvezetője.
2021-04-11 |
Április 9. a Földrajz Éjszakája. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a geográfia fontosságára. A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának oktatói, a „mínuszvadászok” idén annak járnak utána, hogy a Magyarországon, a Bükk-fennsíkon mért leghidegebb hőmérséklet -a 35, 5 Celsius fok- hogyan és miért éppen itt alakult ki, miért zuhan a hőmérséklet 20 perc alatt 25 fokot, illetve azt is megtudhatjuk, hogy mik azok a töbrök, amelyek szerepet játszanak ezeknek a hőmérsékleti rekordoknak a kialakulásában. A részletekről Dr. Dobos Endre egyetemi docenssel beszélgettünk.
2021-04-11 |
A Méliusz Juhász Péter Könyvtár munkatársai idén a Csokonai Színház művészeinek közreműködésével szervezik meg a Debreceni Költészeti Fesztivált, amely immár 18. alkalommal köszönti versekkel a magyar lírát. Sajnálatos módon már másodjára kényszerül az online térbe a rendezvény a járványhelyzet miatt. Pogrányi Péter, kulturális szervezőt kérdeztük.
2021-04-11 |
Ám az ünnep eredete korábbra nyúlik, hiszen már 1956 júniusában is megtartották, a nyári ünnepi könyvhéten, és csak 1964-ben kapcsolták József Attila születésnapjához. Mintául a Szovjetunió szolgált, ahol 1955-től kezdve ünnepelték a lírát.
2021-04-11 |
Szünetel az ügyfélfogadás, és nem működik a jogi képviselő vagy védő nélkül eljáró ügyfelek számára az ügyfélsegítő szolgáltatás. A részletekről dr Horváth Dóra bírót, a Miskolci Törvényszék szóvivőjét kérdeztük.
2021-04-10 |
Április 11. Debrecen város napja. 1693-ban ezen a napon adományozta I. Lipót Debrecennek a szabad királyi városi címet, melyet 1715-ben ratifikáltak. Mindez meghatározta a város életét és fejlődését. Papp Beatrix a riportere következő beszélgetésünknek, mely Debrecen múltjáról szól.
2021-04-10 |
A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának munkatársai immár 10. alkalommal szervezik meg szakmai napjukat. A járványhelyzet miatt az esemény online zajlik, melynek során 30 cég mutatkozik be és ezernél is több hallgató részvételére számítanak. A cél, hogy a diákok gyakornoki és ösztöndíj lehetőséget találjanak ezzel is segítve tanulmányaik befejezése után a könnyebb elhelyezkedést. Ezen a szakmai napon előadások hangzanak el, a chat szobákban beszélgetések zajlanak
A koronavírus-járvány számos terület mellett a kulturális szférát is komolyan érintette. Sárospatakon A Művelődés Háza és Könyvtára dolgozóinak ettől függetlenül sok dolguk volt, hiszen erre az időszakra esett az intézményüknek helyet adó Makovecz épület felújítása. Csatlósné Komáromi Katalin igazgató a következő interjúban arról beszél, hogyan készülnek a visszaköltözésre és miként terveznek az előttünk álló hónapokra annak tekintetében, hogy a járványhelyzettel kapcsolatban sok még a bizonytalanság.
2021-04-10 |
Gyakran hangoztatják, hogy Sárospatak története Magyarország története kicsiben. Ha ez nem is teljesen igaz, mindenképpen kevés város mondhatja el magáról, hogy olyan sorsfordító események történtek és olyan személyek fordultak meg a falai között, amelyek és akik meghatározói voltak hazánk történelmének, művelődéstörténetének.
2021-04-10 |
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt