Megkezdődött a Diósgyőri vár rekonstrukciójának második és harmadik üteme. A tervek szerint, a vár, legkésőbb 2023 elejére, visszanyeri eredeti, Nagy Lajos király korabeli állapotát. Újjáépülnek a külső várfalak, visszaépítik a tetőket és a belső terek is megújulnak. Hogy lesz-e vizesárok és fürdő a vár mellett, arról a későbbiekben döntenek majd – közölte Szunyogh László, Miskolc város főépítésze.
2021-03-10 |
A járványhelyzet ellenére megélénkült az ingatlanpiac. Ez köszönhető a kedvezményes lakásépítési áfa újbóli bevezetésének, a lakásfelújítási program elindításának, a csokos lakások  illetékmentességének. Ám a szakemberek attól tartanak, az ismételten bevezetett korlátozások a lakáspiacot is visszavetik. A  miskolci Végső Ingatlanügynökség  vezető értékbecslőjét, értékesítőjét Végső Balázst a miskolci helyzetről kérdeztük.
2021-03-10 |
A „Europe at Home” projekt különböző európai városokat kapcsol össze egy közös művészeti nézőponton keresztül, ami nem más, mint a pandémia okozta társadalmi elszigeteltség. Ehhez a portugál Faro által létrehozott nemzetközi művészeti projekthez csatlakozott most Debrecen is, melyben Váczi Lilla médiaművész és Áfra János költő, író képviseli városunkat. Áfra János költővel beszélgetünk, aki egy már kész művével jelenik meg a programban, majd Váczi Lilla médiaművészt is bemutatjuk önöknek, aki erre az alkalomra egy 10 fotóból álló sorozatot készített.
0:00
0:00
2021-03-10 |
Március 8-a Nemzetközi Nőnap, melynek létrehozói szerint az egyszerű, de mégis történelmet alakító nők napja, ami a nők egyenlő jogokért és lehetőségekért vívott évszázados küzdelmét eleveníti fel. Most a Szentírás női szereplőiről szimbolikus anya alakokról, a különböző történetekben felbukkanó  női archetípusokról beszélgetünk Kiss Klára lelkipásztorral, vallástanárral, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem gyakorlati teológia tanszékének munkatársával.
2021-03-09 |
Elkezdődtek egy, a szabolcsi megyeszékhelyen játszódó egész estét film forgatásának munkálatai és javában zajlanak a próbák a színházban, bár zárt ajtók mögött. A színészeket megviseli, hogy nem találkozhatnak személyesen a közönséggel, mégis igyekeznek a teátrum tagjait és a rajongókat is impulzus alatt tartani. Kirják Róbert, igazgatót hallják.
2021-03-09 |
Ferenci Tibor a Miskolci Kispályás Labdarúgó Egyesület elnöke idézte fel – a sportág fénykorában volt, hogy 120 csapat is nevezett több osztályban. Most kicsit kevesebben vannak, de ez a járványnak is köszönhető. Bár tavaly még sikerült egy csonka bajnokságot szervezni, de már a téli Kőhalmi teremkupát, már nem lehetett megszervezni. A jövőt bizakodóan várja és reméli, hogy teljes bajnoksággal indulhat újra a kispályás futball.
2021-03-09 |
Az ugrásszerűen romló fertőzési adatok miatt a kormány által elrendelt szigorításokkal összhangban a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa úgy határozott, hogy március 8-a és 26-a között szüneteltetni kell minden személyes jelenléttel járó istentiszteletet, gyülekezeti alkalmat, összejövetelt.
2021-03-09 |
Az Augusztus 20. utcai valamikori zöldséges helyén folyamatos a felújítás, a nyílászárókat már kicserélték de még sok a teendő, hogy befejeződjön a beruházás és mosolyt varázsolhassanak a fogyatékos gyermekek arcára - fogalmazott rádiónknak Jakubinyi László az alapítvány elnöke.
2021-03-07 |
A szabolcs megyei városban folytatják az önként vállalt tesztelést is, a lakosok a korábbi ár feléért vehetik igénybe a tesztelést. Az ingyenesen teszteltek körét pedig módosítják és bővítik, felajánlották a rendőröknek, postásoknak is, hogy ingyen letesztelik őket. Máté Antal nyírbátori polgármestert hallják.
2021-03-07 |
Sónicz Péter a tervező Konkrét Stúdió munkatársa azt mondja, szerették volna újragondolni a hullámpalát, ezért is választották ezt az anyagot. A ház épp a palának köszönhetően egy speciális, természetes hűtést kap, így gépi hűtés nélkül nyáron 24-26 fok van az épületben . A részletekről Sónicz Pétert kérdeztük.
2021-03-07 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt