Az egyhetes eseménysorozat végén adják át a Kossuth Zsuzsanna-díjat és az elismerő okleveleket. A díjazottakról és ápolói hivatásról Bekéné Zelenc Katalin diplomás ápoló, az iskola oktatója beszél
2021-03-04 |
Ez azt jelenti, hogy nemsokára megkezdődhet a felújítás, amelynek eredményeként egy régi, patinás épület újulhat meg a városban. Az épületben borszaküzlet, borkóstoló hely, interaktív kiállítótér, étterem, kávézó, konferenciaterem kap helyet. Ezen kívül a járványhelyzet alakulásáról is hallhatnak Dankó Dénes sátoraljaújhelyi alpolgármestertől.
2021-03-04 |
A katasztrófavédelem munkájának önkéntes támogatásáért emlékérmet adományozott a szervezetnek Pintér Sándor belügyminiszter, amit az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság online ünnepsége keretében vehetett át Debrecenben Oláh István lelkész, a MRSZ Alapítvány kuratóriumi elnöke. A Szeretetszolgálat mentőcsoportja két éve alakult és önkéntesekkel működik, de tagjai a megfelelő képzések után, a szakemberekkel együttműködve végzik szolgálatukat. A díj apropóján kérdeztük Oláh Istvánt.
2021-03-04 |
2020 óta követelmény az emelt szintű érettségi a továbbtanuló diákok számára, ezért a kar 3. alkalommal indította el a képzést online formában. Így távolról, sőt a határon túlról is bekapcsolódtak az előkészítő oktatásba a tanulók, most több mint kétszázan. A diákokat egyetemi oktatók és középiskolai tanárok segítik heti rendszerességgel.
A Fejlesztő tudomány című pályázathoz kapcsolódóan Tudományos Diákköri Konferenciát rendezett a Nemzeti Tehetség Program és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kara. Az eseményen egészségszociológiai, társadalomtudományi és inkubátor szekciókban értékelték a szakemberek a tudományos munkákat. Összeállításunk a konferencia előtt elhangzott köszöntőkből készült.
Megállapodást kötött az MSI Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. és a Miskolci Vasutas Sport Klub a Miskolci Magister Gimnáziummal. Az együttműködés a kivételes élethelyzetben lévő sportoló fiatalokat szolgálja majd, akik nehezebben hangolják össze iskolai kötelezettségeiket sportolói törekvéseikkel. A megállapodás részleteiről Zemlényi Attilát, a Miskolci Magister Gimnázium igazgatóját és Illyés Miklóst, az MSI Miskolci Sportiskola Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezető igazgatóját, a Miskolci Vasutas Sport Klub egyesület elnökét kérdeztük.
2021-03-04 |
Újra és újra termelődnek a hulladékok, ráadásul sok helyen úgy helyezik el a szemetet, hogy egy csapadékosabb időjárás alkalmával a megáradt csapadékvízelvezetők felkapják azokat. Bordás Bélával, Nyíregyháza városgondnokával beszélgettünk.
2021-03-04 |
Egy olyan jól működő rendszer kiépítése a cél, melyben a tartósan beteg, gyakran halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek gyógyászati és oktatási rehabilitációja egyaránt megvalósulhat. Az alapítvány vezetése a főváros után felvette a kapcsolatot a kelet-magyarországi felsőoktatási intézményekkel is egy „KórházSuli-kurzus” beindítása, továbbá újabb önkéntes hallgatók bevonása érdekében.
0:00
0:00
Mintegy két évtizedes előkészítő és népszerűsítő munka eredményeként Európai Uniós védettséget kapott az újfehértói meggy. Az Európai Bizottság döntése nyomán elnyerte az oltalom alatt álló földrajzi jelzést, vagyis kiemelt értéknek minősítették. Ezentúl csak egy meghatározott szűk hazai területen lehet termeszteni a gyümölcsöt ezzel a gyűjtőnévvel, ami tulajdonképpen 5 fajtát fog össze.
2021-03-04 |
Három hónap leállás után újraindult a könyvtárbusz szolgáltatás a fehérgyarmati körzetben és a nyíregyházi bokortanyákon. A kamionból átalakított olvasóteret most a járvány miatt még nem használhatják a kistelepüléseken élők, de a busz előtt, a szabad levegőn lehetőség van a kölcsönzésre. A Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár guruló könyvtára egy kamionból átalakított olvasótér, amelyben 3500 könyv utazik a 34 szabolcsi település között. A részletekről Gurbán Lászlót, a könyvtárbusz könyvtárosát kérdeztük.
2021-03-04 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola