Az intézmény még ebben az évben megnyitja kapuit 24 kisgyermek előtt. A Sajóbábonyi Szivárvány Óvoda, Bölcsőde és Konyha folyamatosan fogadja a jelentkezőket. A fejlesztés célja, hogy elősegítse a kisgyerekeket nevelő szülők visszatérését a munkaerőpiacra. Szilva István, a Miskolc közeli település polgármestere rádiónknak elmondta, fejlesztéseikkel szeretnék komfortosabbá tenni a várost az ott élők számára, fontosnak tartja a település népességmegtartó erejét.
2020-11-19 |
Az Észak-magyarországi régió Magyarország északkeleti részén, az Északi-középhegység és az Alföld északi részén helyezkedik el. Területén három megye található: Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye, központja Miskolc.
2020-11-19 |
A miskolci önkormányzat elismerő oklevélben részesítette Duberné Dunaveczki Évát, a Magyar Vöröskereszt miskolci Hajléktalanokat Gondozó Központjának intézményvezetőjét. Az elismerést a Szociális Munka Ünnepén a városházán vette át a humanitárius szervezet intézményvezetője az elmúlt két évtizedben végzett folyamatos és odaadó munkájáért, amelyet a szociálisan rászoruló és magára maradt emberekért végez.
2020-11-19 |
1956-ban a forradalom leverésekor a pécsiek komoly ellenállásba kezdtek a szovjet tankokkal szemben. A Mecsekbe húzódva próbálták meg feltartóztatni a szovjet tankokat. Történetükből film készül, A Láthatatlanok című filmmel már ötször pályázat állami támogatásra, eddig sikertelenül. Most közösségi finanszírozásból próbálják meg befejezni a filmet. A részletekről Cs. Nagy Sándor rendezőt hallották.
0:00
0:00
2020-11-19 |
A fővárosból egyre több elképesztő esetről lehet hallani: egy utas azért szúrta meg késsel utastársát, mert az megkérte, hogy húzza fel az orrára is a szájmaszkját, míg egy másik buszon a sofőr kért meg egy nőt, vegyen fel szájmaszkot, amire a nő trágár, agresszív üvöltözésbe kezdett.
2020-11-19 |
A rendezvény irodalompolitikai tanácskozásként indult, a rendszerváltás után pedig az egyik legrangosabb irodalmi eseménnyé vált, mely a szakma és az olvasók érdeklődésére egyaránt számot tartott. Az Irodalmi Napok során adják át hagyományosan az Alföld díjakat. Ez most virtuálisan megtörtént, és várhatóan tavasszal, a költészeti fesztivál során személyesen is átadhatják az elismeréseket.
2020-11-19 |
A Debreceni Egyetem 15. alkalommal rendezi meg a Dexpot, ezúttal online formában. November 23-tól egy héten keresztül délután 4 órától látogatható az interneten az intézmény központi beiskolázási fóruma, melyen a középiskolás diákok és szüleik kisfilmeket láthatnak a különböző karokról és lehetőségekről.
Pásztor Dánielt választotta püspökévé a Tiszáninneni Református Egyházkerület - adta hírül a tirek.hu az egyházkerületi választási bizottság november 18-i szavazatszámláló ülése után. A főgondonoki tisztséget Dr. Molnár Pál töltheti be. Megbízatásuk hat évre szól.
2020-11-18 |
Az egészséges táplálkozás és az immunrendszerünk támogatása talán soha nem kapott még ekkora hangsúlyt, mint az utóbbi hetekben, hónapokban, a vírusos időszakban. Az immunrendszerünk, mint egy pajzs, megvéd minket a fertőzésektől. A szervezet természetes ellenálló képessége javítható, ha étrendünk megfelelő mennyiségben tartalmazza mindazt, ami az immunrendszer felépítéséhez, aktivitásához szükséges.
2020-11-18 |
Bár a színházak bezárták kapuikat a nézőközönség előtt, de a próbák élőben, vagy online folytatódnak a debreceni Csokonai Színházban is, ahol a jelenlegi pandémiás időszakot még nehezíti a felújítandó történelmi épületből kiköltöztetett kellékek elhelyezése, selejtezése, átalakítása és a beköltözés az új játszóhelyekre. Ezen kívül tervben van a már elkészült új előadások filmesítése
2020-11-18 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt