Többek között ezt hangsúlyozta rádiónknak Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület új püspöke, utalva arra, hogy sok kicsiny faluban már csak néhány lélek jár templomba, ám az egyház feladata, hogy senkinek ne engedje el a kezét. A további célokról és a tervekről is hallhatnak most következő beszélgetésünkben.
2021-01-17 |
A Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézete 14 hetes online kurzust hirdetett a popzene szerelmesei számára egészen a kezdő szinttől. A hangszeres és ének képzésekre 16 éves kortól várják a felnőtt jelentkezőket. Alkalmassági vizsga után dől el, ki milyen szinten kezdheti meg tanulmányait. Az oktatók között olyan neves előadók szerepelnek, mint például Wolf Kati énekesnő
A honvédség szinte mindenkinek tud alternatívát kínálni az élethelyzetének, motivációjának vagy végzettségének megfelelően. Nagy Géza őrnagy az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 4. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda vezetőjét, közismert néven a miskolci toborzó iroda vezetője volt rádiónk vendége.
2021-01-16 |
A Biblia szándéka nem az, hogy természettudományos magyarázatot adjon a világ keletkezésére, hanem hogy hitvallást fogalmazzon meg. Ez a hitvallás pedig arról szól, hogy a világ, egy a világon kívül és felette álló élőlénynek a tervei alapján jött létre.
2021-01-16 |
A tiszáninneni egyházkerületből érkezett s végül tanulmányai után a Tiszántúlon maradt. 18 éve szolgál Zsadányban.
2021-01-16 |
Közel kétszáz kerékpáros versenyző mérte össze tudását a Miskolci Egyetem Sportpályáján kialakított technikás pályán. Január 10-én vasárnap rendezték meg a 2021-es Cyclo-cross Magyar Bajnokságot a IV. Decathlon BorsodCross keretein belül. A felnőtt hölgyek között a papírformának megfelelően Vas Kata Blanka, míg az elit férfiaknál Búr Zsolt szerezte meg a bajnoki címet.
2021-01-16 |
Az elmúlt időszakban komoly felújítási sorozat indult a Tiszáninneni Református Egyházkerület beruházásában, amely a Sárospataki Református Kollégiumot, valamint az intézményegyüttes környezetét érintik. A városban ezenkívül megújul a Makovecz Imre tervezte A Művelődés Háza, valamint II. Rákóczi Ferenc szülőházának teljeskörű felújítása is a célegyenesbe érkezett a szlovákiai Borsiban. Mindegyik beruházás kivitelezője a sárospataki Épszer Zrt., amelynek elnök-igazgatójával, Kocsi Lászlóval beszélgettünk.
2021-01-16 |
Az autodekompressziós terápia vagyis az ADT célja, hogy a gerincsérves ember a lehető leghamarabb, műtét nélkül, önerőből, meggyógyuljon. A gerinckutatás hatalmasat fejlődött az utóbbi 30 évben, a terápiás megközelítések többsége azonban sajnálatos módon, a 70-es évek előtti tudományos modellekre épül. Az ADT már a modern kutatási eredményeket helyezi előtérbe.
2021-01-16 |
Mindennapjainkban több szerepkörben is igyekszünk helytállni. Otthoni, munkahelyi környezetben más-más kihívásokkal szembesülünk, nap mint nap. De hogy mindezekben hogy találhatjuk meg az egyensúlyt, erről is kérdeztük Kishonthy- Kardos Rita coach-ot, a miskolci Női Erőforrás Család és KarrierPONT munkatársát.
2021-01-15 |
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt