Az elmúlt héten hallhattak összeállítást, a Sátoraljaújhelyen megrendezett egyházkerületi nőszövetségi konferenciáról. Az eseményen jelen volt Dr. Börzsönyi Józsefné, a Tiszáninneni Református Egyházkerület nőszövetségi elnöke. Rádiónknak adott interjújában azt mondta, azért élünk, hogy egymásnak segítségére legyünk, s ezzel Isten dicsőségét szolgáljuk.
2019-10-21 |
Az élménypedagógia áll „Az én könyvtáram” program Csongrád megyei könyvtárpedagógiai workshop fókuszában. A rendezvény október 22-én, kedden 10 órakor kezdődik a Somogyi-könyvtár első emeleti olvasótermében. Zsilinszki-Fodor Mónikával, a könyvtár munkatársával, Az Én Könyvtáram projekt megyei szaktanácsadójával beszélgettünk az Európa Rádió Kitekintő című műsorában.
2019-10-21 |
Öt percre és néhány kilométerre rövidült a távolság a Csongrád megyei Kübekháza, és a szerbiai Rábé között az új, Kübekházán nyílt határátkelő miatt. A polgármester gazdasági és turisztikai fejlődést is vár a határátkelőtől.
2019-10-21 |
Egyre népszerűbb közlekedési eszköz a kerékpár, Miskolcon is. Ehhez viszont elengedhetetlen a jó minőségű és mennyiségű kerékpárút és ezek folyamatos felülvizsgálata, állítják a bringások. Magyarországon a dél-alföldi régióban, megyénkben pedig Mezőkövesden ülnek leginkább nyeregbe. De új közlekedési eszközök is megjelentek hazánk útjain, melyeket ugyanúgy fel kell készíteni a téli útviszonyokra, mint a gépjárműveket. A kerékpáros közlekedésről, a számukra rendelkezésre álló útszakaszokról, a tervekről és a karbantartásukról Kunhalmi Zoltánnal, a Kerekparos Miskolc Egyesület elnökével beszélgetettünk.
2019-10-21 |
A napokban a félmilliomodik idei utasát köszöntötte a Debreceni Nemzetközi Repülőtér, a forgalom tavalyhoz képest mostanra 65%-kal nőtt. A gyarapodás a chartereknél, tehát a nyaraló járatoknál is tapasztalható volt: 15%-kal többen, mintegy 34 ezren repültek üdülni ezekkel a szezonálisan közlekedő gépekkel a cívisváros légikikötőjéből.
2019-10-21 |
A Tiszántúli Növényvédelmi Fórum hagyományának megfelelően ezúttal is átadták a „Gulyás Antal Emlékérem a növényvédelemért” kitüntetést. Az idei díjazott Leskó István mádi szőlész-borász, növényorvos.
2019-10-21 |
Az új károsítók, a precíziós növényvédelem és a technikai újítások is előtérbe kerültek idén a Tiszántúli Növényvédelmi Fórumon. A Debreceni Egyetem Növényvédelmi Intézete már 24. alkalommal rendezte meg konferenciáját, idén az élelmezési világnapra koncentrálva.
Fiatal szakemberekkel és egykori, vagy jelenlegi oktatóikkal beszélgethetnek munkájukról a pályaválasztás előtt álló diákok Szegeden. A személyes találkozó révén a szakképzésre készülő nyolcadikosok közvetlen, „élményszerű” benyomásokat szerezhetnek az egyes foglalkozások gyakorlatáról, a munka rejtelmeiről, örömeiről, sikereiről.
2019-10-20 |
Bővülnek a fogyatékos embereknek szóló programok a Baráthegyi Majorságban Miskolcon. A Szimbiózis Alapítvány fejlesztőközpontot is szeretne létrehozni, egy évre elegendő tisztitószert kapott a civil szervezet és miskolci mézes tallérral készülnek az idei adventi időszakra. Ezekről beszélgetünk a következő percekben stúdiónk vendégével Jakubinyi Lászlóval, a Szimbiózis alapítvány elnökével.
2019-10-20 |
Egész napra megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt a sárospataki mentőállomás az újraélesztés világnapja alkalmából. A bemutatók sokakat vonzottak az állomásra, főleg a város általános- és középiskoláinak diákjai jelentek meg nagyobb számban az eseményen. A mentőtisztek, - ápolók és mentősofőrök elsősorban azt igyekeztek bemutatni, hogyan is zajlik le egy utcán rosszul lett ember újraélesztése, mit kell tennie annak, aki eszméletlen, életfunkciókat nem produkáló emberrel találkozik.
2019-10-20 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt