Miskolcra érkezik Máté Bence világhírű természetfotós munkásságát bemutató nagyszabású kültéri vándorkiállítás. A Szent István téren már látható tárlaton több mint 600 tekinthető meg ledvilágítással és üvegfelületen amely a szerző Máté Bence 20 éves munkáját mutatja be.
0:00
0:00
2019-10-14 |
Sárospataki központtal valósult meg egy a határtérséget érintő természeti és kulturális pályázat. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság és a szlovákiai Abara Község Önkormányzata közösen valósította meg azt a programot, amelynek célja a határtérség vonzerejének növelése, valamint a közös természeti és kulturális értékeken alapuló minőségi turizmusfejlesztés.
2019-10-12 |
A macskákért fogott össze két fiatal, lendületes csapat Győrben. A Győri Puha Praclik Egyesület és a Crystal CAT azon dolgoznak, hogy minél több utcai cicát tudjanak közös erővel ivartalaníttatni, hogy megelőzzék a fölös szaporulatot.
0:00
0:00
2019-10-12 |
Még október 15-ig lehet jelentkezni a LIKE 5 tehetségkutatóra. Nyíregyházi, vagy Nyíregyházán tanuló 10-16 éves fiatalokat, illetve felnőtt kategóriába 17-25 éveseket várnak, ezúttal is ének és tánc kategóriában. A válogató versenyt november 9-én tartják. Mészáros Szilárd, a szervező Váci Mihály Kulturális Központ igazgatója rádiónknak elmondta: decemberben gálaműsort is szerveznek. Természetesen színházi előadások, koncertek is várják az érdeklődőket.
2019-10-12 |
Tehetségbarát önkormányzat címet nyert Debrecen a Nemzeti Tehetség Programban. Az először elnyert elismeréshez 1, 5 millió forintot is kapott az önkormányzat, amelyet hátrányos helyzetű fiatalok táboroztatására fordított. Országosan idén hat önkormányzatot díjaztak és emelkedett az elmúlt évekhez képest az adható támogatás összege is, összesen 3,3 milliárd forint állt rendelkezésre ebben az állami programban.
2019-10-12 |
Van aki már túl van rajta, van aki még most kezdte. Mád határában a Király dűlőn sokan leszedték már a muskotályt és szedik a furmintot, a hárslevelűt. De azok, akik a hagyományos és nem a reduktív eljárást részesítik előnyben egészen eddig kint tartották a muskotályt- az eredmény pedig 30 fokos must.
2019-10-12 |
Az önkormányzati választásokra tematikus, miskolci kérdőívet is készített a Vokskabin.hu választási orientációs portál, amelyet az Andrássy Egyetem politológiai képzése készített több más szakmai partner segítségével. A kezdeményezés lényege, hogy a választópolgárok a kérdőív segítségével megismerhetik hogy a pártprogramok és a saját válaszaik alapján melyik polgármester-jelölttel mennyire egyezik az álláspontjuk. A részletekről elsőként Barlai Melani politológussal, a Vokskabin koordinátorával beszélgettünk.
2019-10-11 |
Október 13-án vasárnap polgármestereket, önkormányzati képviselőket választunk. Szavazhat minden legalább 18 éves magyar állampolgár, illetve nem magyar állampolgár akinek bejelentett lakóhelye vagy tartózkodási helye van Magyarországon. A szavazóhelyiségek vasárnap 6 órakor nyitnak és este 7 órakor zárnak.
2019-10-11 |
Október a látás hónapja – a kezdeményezéshez idén Miskocon is csatlakoztak. Ebben a hónapban az ország háromszáz optikai boltjában lehet vizsgálatra jelentkezni, melyekben ingyenes látásellenőrzéssel és szaktanácsadással várják az érdeklődőket. A „Látás hónapja” programsorozat kiemelt témája idén is a digitális eszközök által kibocsátott kék fény elleni védelem. Az okostelefonok, táblagépek, számítógépek, tévékészülékek káros hullámhossztartományt sugároznak a retinára, ezért különösen fontos a megelőzés- mondta rádiónknak Szabadi Zsolt a kampányt szervező Magyar Látszerész Szövetség elnöke.
0:00
0:00
2019-10-11 |
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal idén is megrendezte a „Dönts jól, jövőd a tét” Pályaválasztási Kiállítás Rendezvénysorozatot. 2019-ben a rendezvény a 20. évfordulóját ünnepli. A diákok szüleikkel és tanáraikkal együtt tájékozódhattak, kereshették együtt a legjobbnak ígérkező megoldást, látványos szakmabemutatók, színes műsorok, értékes tombolaajándékok kíséretében. 91 kiállító - középfokú oktatási intézmények, gimnáziumok, felsőfokú oktatási intézmények, partner szervezetek, munkaadók - várták az érdeklődőket az idei Pályaválasztási Kiállításon.
2019-10-11 |
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt