A Református Ifjúsági Találkozó Debrecenben lesz és már jelentkezhetnek a kiscsoport vezetők mentorai és a szervezetek. Jövő év elején egy helyszínbejárás is tervben van és hamarosan kiderül a fesztivál témája is.
2020-10-23 |
A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke áhítatos könyvébe 200 rövid üzenetet, elmélkedést szerkesztett egybe. Ezek a szövegek az elmúlt években a Kossuth rádióban hajnali  imádságként hangzottak el, és most egy tematikus válogatásban, nyomtatott formában vehetik kezükbe az olvasók. A Kálvin Kiadónál megjelent könyvet hivatalosan október 29-én, 18 órától mutatják be a közönségnek a debreceni Kölcsey Központban, az alkalmat az egyházkerület közösségi internetes felületén is közvetítik majd. 
2020-10-23 |
A tervek szerint a teljes felújítást úgy végzik majd el, hogy a múzeumnak otthont adó épület sokkal inkább visszakapja eredeti, kolostor jellegét. A felújításon túl a kiállításokról, a múzeum történetéről, és az idei év nehézségeiről is beszélgettünk Bátori Gáborral, a múzeum igazgatójával.
2020-10-23 |
Dr. Jenei Péter, református vallásoktató, nemrég érkezett a Nyíregyháza-városi Református Egyházközségbe, hogy főként az evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban teljesítsen szolgálatot. Annak ellenére, hogy lelkész családban nőtt fel, nem volt egyszerű meghoznia a döntést, hogy vallástanár lehessen.
2020-10-23 |
Megváltozott a helyszíni bírság összege, 7500 Ft-ról 5000 Ft-ra csökkent, amelyet az utasok a jegyellenőröknél akár bankkártyával is kifizethetnek. Országosan egyedülálló módon a jegyvásárlási hajlandóság növelése érdekében az utasok a helyszíni bírság megfizetésekor a bírság mellé kapnak egy öt darab vonaljegyet tartalmazó tömböt is. Mobil jegyvásárlás, új külsejű speciális papírra nyomtatott jegyek, és bérletek, valamint 20 darab jegy-és bérletkiadó automata szerepel a 2021-ig tartó tervek között. A részletekről Gadnai-Bodnár Éva operatív igazgató számol be.
2020-10-23 |
Unikális műtárgyakkal és interaktív elemekkel nyílt meg a Petőfi Irodalmi Múzeum sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumában az Egy eltűnt vár nyomában című kiállítás. Az újhelyi vár régészeti feltárása 13 éve folyik, az azóta eltelt időben számos érdekes és fontos lelet került a felszínre, amely mind mélyebb ismeretet ad a 13. századi vár történetéről. Az ásatást a kezdetektől Ringer István régész- múzeumigazgató vezeti, aki a kiállítás kurátoraként a legérdekesebb tárgyak bemutatásával kezdi a tárlatvezetést.
2020-10-23 |
Háromrétegű egészségügyi szájmaszkok gyártására használható gépsort, valamint az azt befogadó üzemcsarnokot avattak Abaújszántón. A százmillió forintos beruházás felét, a gépsor beállítását a bérmunkát megrendelő cég, másik felét az üzem tulajdonosa, az állami tulajdonú KÉZMŰ-ERFO-FŐKEFE cégcsoport biztosította, ami gyakorlatilag a munkavégzéshez szükséges épület teljes körű felújítását jelentette.
2020-10-23 |
Január 1-jétől önálló lesz az Úrréti Református gyülekezet, amely a Debrecen-Nagyerdei Református Egyházközséghez tartozott. Mostanra kialakult a gyülekezet élete rendszeres programokkal, bibliakörökkel és kiscsoportos találkozókkal minden korosztály számára. A következő hónapok a missziói egyházközséggé válásról szólnak. 
2020-10-23 |
Projektnyitóval egybekötött időkapszula elhelyezésére került sor a Debreceni Egyetem Kassai úti kampuszán. A  kormány jóváhagyásával  idén elindult az új, nagykapacitású szuperszámítógép kiépítési program, amelynek Debrecen az egyik helyszíne. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség égisze alatt megvalósuló korszerűsítés az évtized legnagyobb volumenű hazai informatikai fejlesztése.
15 éves a hazai állami úthálózatot kezelő Magyar Közút Nonprofit Zrt. Az egykori jogelőd cégek átalakulásával jött létre a társaság, amely ma már 6.200 dolgozójával 32.000 kilométer üzemeltetéséért felel. Az évek során változtak a feladatok, a Közúthoz került például az autópályák és a települések közti kerékpárutak fenntartása. Szoták Zoltánnal, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Hajdú-Bihar megyei Igazgatóságának igazgatójával beszélgettünk.
2020-10-22 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt