Autós istentiszteleteket tartanak Kiskunmajsán és Móricgáton a református gyülekezet tagjai. A Bács-Kiskun megyei református egyházközség vezetői a koronavírus járvány miatt döntöttek a szokatlan forma mellett. Az első két alkalmon a szokásosnál többen vettek részt az istentiszteleten.
2020-05-10 |
Egy budapesti cégtől kapták az ajándékot, amellyel a nehéz helyzetbe került családok gyermekeinek tanulását segítik. Erről, valamint a digitális oktatás folyamatáról, az elsősök beiratkozásáról és a nyolcadikosok ballagásáról beszélgetünk Mészáros Csabával, az iskola igazgatójával.
2020-05-08 |
Jelentős fejlődést vár a beruházásoktól a település polgármestere, Zavodni Ferenc. A következő percekben vele beszélgetünk.
2020-05-08 |
A tapasztalatokról, a koronavírus-járvány okozta kihívásokról, és a szociális területen dolgozók helytállásáról az államtitkár mellett, Szentiné Bosnyák Zsuzsanna intézményvezető, valamint Dr. Gaál Sándor Református esperes-lelkipásztor nyilatkozott rádiónknak.
2020-05-08 |
A Magyar Bibliatársulat Alapítvány ismét online bibliaismereti versenyt hirdet, amelyre középiskolások és felnőttek jelentkezését is várják a szervezők. Ez alkalommal A szabadító Isten lesz a téma. A játék öt héten keresztül tart, nem titkolt célja rávenni a fiatalokat arra, hogy minél gyakrabban vegyék kezükbe a Szentírást. A versenyre felekezeti hovatartozástól függetlenül a bibliatarsulat.hu oldalon elérhető űrlap kitöltésével regisztrálhatnak az érdeklődők, május 10-éig.
2020-05-07 |
Nyíregyháza egyik meghatározó civil szervezete a Zöld Kerék Alapítvány, amely már 21 éve rendszeres szervez programokat, találkozókat és közös túrákat. A következő percekben a természetbe invitáljuk Önöket, hiszen a 21 éves Zöld Kerék Alapítványról hallhatnak, aminek tagjai hamarosan újra kerékpárra pattannak, és éppen közös túrákon vesznek részt. Kazai Béla elnök rádiónknak elmondta, a kerékpáros kalandozások mellett nagyon népszerűek a gyalogtúrák is. Az alapítvány elnöke elárulta azt is, miért olyan közkedvelt a Bringasulijuk és arról is beszélt, hogyan jutott el két keréken külföldre.
2020-05-07 |
A társadalmunk már régen találkozott hasonló méretű világjárvánnyal. A következő riportban Török Zsuzsanna kulturális antropológus és mester oktatóval beszélgetünk, arról, hogy sok téren megváltoztatta a társadalmak életét ez a járványügyi helyzet. Érdekesen hat ránk az, hogy a home office vagy akár a digitális oktatás által beengedjünk másokat a privát szféránkba. A kulturális közeledések megszűnése (puszi, kézfogás), a távolságtartás vajon meddig marad velünk? Végezetül pedig becsempészünk egy kis humort a mémek segítségével a már szürke hétköznapokba.
2020-05-07 |
Otthon végezhető mozgásformákat ajánlanak a tanárok, illetve az érettségiző diákok számára, miután az idén csupán elméleti vizsgák lesznek a tantárgyból, sporttörténeti tételek kidolgozását segítik. A Debreceni Egyetem Kossuth Gyakorló Gimnáziumában 7 diák érettségizik testnevelésből.
A koronavírus járvány miatt elrendelt kijárási korlátozás vidéki feloldásával egy időben, azaz május 4-én hétfőtől újra megnyithatta kapuit a debreceni Állatkert. Szombattól, május 9-étől pedig újra várja a családokat a Vidámpark is, amely idén 60 éves és egyelőre hétvégenként működik, júniusra várható a teljes jubileumi szezonnyitás. A Nagyerdei Kultúrpark március 17-étől nem fogadhatott látogatókat, most az egészségügyi előírások betartásával és fokozott óvatossággal indulhat újra itt is az élet. Azt azonban még nem lehet tudni, mikorra érhetik el azt a vendégszámot, mint az elmúlt, sikeres években; és az már most látszik, hogy több tízmilliós veszteséget okoz az intézménynek a járvány.
2020-05-07 |
A járványügyi helyzet az oltásokat is befolyásolta. A korosztályhoz kötött oltásoknál az orvosok kiesése miatt összevont körzetekben oltják be a gyermekeket. Az iskolai kampányoltásoknál az elmúlt év őszi oltásokat még sikerült beadni, viszont azok második szakaszát már nem mindenhol. Ebbe esett bele a HPV és a Hepatitis B oltás csúszása. A későn való beoltás a gyermekek egészségét és a védekezés kialakulását nem befolyásolja, hiszen 6 hónapot biztosan lehet csúsztatni az oltással. A részletekről Dr. Póta György Elnök Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületének elnöke számolt be rádiónknak.
2020-05-07 |
Alt
Alt
Alt
Alt
Sola
Alt
Alt
Alt